ma sikerült a buszon elbőgnöm magam. nem hallgatok Coldplay-t egy darabig, azt hiszem. nem tesz nekem jót ez a háromórás buszút, olyanokon gondolkozom, amiken nem kéne, és oda jutok, ahová nem kéne.

kikaptam az első zh-mat, egy emelettel feljebb, a Mesternél vigasztalódtam rumosteával. igen, utáljatok csak, etet is, meg itat is. második bent van, 70% nagyon necces, előzővel is így jártam. baszott két pont. baszott négy óra alvás, mert ha E. nem tud aludni, akkor már mást se hagy. nevezetesen engem.

vettem Norvég erdőt. E elcsórta, és baszogat, h olvassam gyorsabban, mert ki akarja beszélni. és folyamatosan majmospetivel piszkál. (hosszú) nem olyan borzalmas ám, mint amilyennek most tűnik, de néha az őrületbe kerget. bár még ő a legnormálisabb talán. és a Kontrollt sosem lesz képes feldolgozni, úgy tűnik.

voltunk lakásavatón is, jobbanmondva a vége az lett, h B. barátnőihez bekéreckedtem aludni, mert engem itthagyott mindenki. R. rohadtul bebaszott (nálam jobban, pedig én is szépen elintéztem magam), és már aggódtam, h mi a fenét fog ez csinálni random szaktárssal, akivel aznap este beszéltünk először, és szinten alkoholmámoros állapotban volt.

N. meg teljesen el van kenődve, h még mindig nincs állásajánlata Angliából. megértem. és emellett otthon is lehetetlen egyszem érettségivel melót kapni. szóval szintemelőzik, és nekifut mégegyszer. próbálom pszichóra rábeszélni, csak annyira kishitű egyszerűen... pedig olyan jó lenne, ha itt lenne.

valahogy én is el vagyok kenődve. egyrészt kezdődik a téli depresszió, rövidebbek a nappalok, és az rajtam mindig meglátszik. másrészt hiányoznak emberek. egyre jobban. néha csak bőgni akarok a vállukon ok nélkül, vagy egy jó kis idegesítő, kislányos puszit nyomni az arcukra.

és rohadtul kell már egy Moleskine, ha ilyen a buszon jönne rám, mint most.

a dizájnbeli csoda Judit érdeme, ezer köszönet neki, hogy kisegíti kódolási-analfabéta személyemet. balfölső kép by Réka. 

1. megjött a diákom. másfél hónap után. és elírták rajta a nevem. de nem izgaz, legalább végre levásárolhatom a tankönyvtámogatásom. hm, Szendi Gábor, Boris Vian, Jeff Lindsay... olyan csábító könyvek vannak. a tankönyveknek meg ott a tik XD

2. voltam hipnózison. izgi volt :D élveztem. bár úgy tűnik, nem vagyok könnyen hipnábilis, de más se mindig. majd megasszongyák, kellünk-e tovább kísérleti patkánynak.

3. ma sütöttem muffint, és olyan jó érzés volt, mikor bejött az egyik srác, h hú, milyen jó illatok terjengenek... és mindenki dicsérte, hogy tök finom, sőt, szép is. és el sem hiszem, de a konyhatündér is azt mondta, hogy nagyon ízlett neki. igen. aki eggyel felettem lakik, és képes volt sms-t küldeni <3

4. E-vel nagyon durván összeverődtünk. lassan már saját szlengünk lesz, de tényleg. én a statházijával zargatom, ő meg rugdos engem anatómiából. csak levizsgázunk. egyébként félelmetes, én se vagyok egy gépzseni, de néha annyira alapdolgokat kell a szobatársaimnak magyaráznom, hogy az hihetetlen. A. viszont lassan ki fog akadni, elszigetelve érzi magát. pedig nem akarunk mi elvonulni, csak ő inkább alszik meg tanul, amíg mi marháskodunk.

5. ha már itt tartunk. jövő héten anatómia zh, egy kettes kellene. magasabb elvárásaim nincsenek. nincs is mire. tényleg, alig rémlenek a dolgok, corpus callosum meg társai... inkább a biokémia, amit most veszünk, komolyan. utána meg gólyaavató. E. kérdezte, hogy mit fogunk csinálni. én meg mondtam, h piálunk, meg röhögünk Panda úrfin. valahogy mindig sikerül előbb bebasznia, mint bármelyik egyetemistának. hiába, jópár év gyakorlat áll mögötte. de imádom. a részeg verziójának meg már a mozgási változásait is kiszúrom lassan kilóméterekről. ó, Panda úrfi, Panda úrfi...

LJ-sek: nem sikerült bejegyzés még, de október 31.

sokminden történt. pozitív, negatív, most az utóbbit próbáljuk ignorálni. bár úgyis egy hétig szúrni fogja az oldalam. utálom, ha az önhibámon kívül szívok valamiért, és egy darabig nem hagy békén. 

B. bölcsészbálból úgy jött haza, hogy ezentúl minden más lesz. tanulni fog. szakít Edwarddal. wtf?! fejleményeket még nem tudunk, de állítólag Edward eltűnt a hétvégén, még a szakítósdi felvezetése előtt. ki kellett hívni a rendőrséget, olyan szinten művelte az eltűnést.

a pszibál az jó volt, bár a ruhám még mindig úgy gondolja, hogy lefele mozogni jó. ja, igen, a csapattali alatt elment mellettünk egy felsőéves. jobbanmondva elment volna, de egyszercsak odajött hozzám, és nekemszegezte a kérdést, hogy mióta olvasok filmnbuzit. én meg néztem rá, hogy ez mostmiért, és közölte, h human twitterén felismerte oldalt a képem. úgyhogy a twitterkép ezért lett visszacserélve. ne legyen már olyan kriminális.

vissza, bál. az élőzene egy egész jó lakodalmas csapat volt, mármint szinti-énekescsaj, de tudtak rockyt, latint, meg csodás magyar klasszikusokat, mint tölcsért csinálok a kezemből. bár jókat táncoltunk, de leesett, hogy L. igenis, többet akar, mint barátságot. végülis 30 lány közül engem rángatott ki táncolni, pedig szépen felsorakoztattak minket neki. elgondolkoztam, hogy miért is vonakodom? megint beparáztam egy lehetséges kapcsolattól, vagy csupán barátként kedvelem? nem tudom. már megint nem tudom.

a rendezvénysorozat... a mediáción kívül nem volt nagy szám. most itt nem akarok senkit megbántani, de sikerült úgy elengedni minket utolsó nap, hogy mi is szarul éreztük magunkat, meg a szervezők is. most itt lényegtelen belemenni, hogy mi kinek a hibája, de nem a nap végére kellett volna ezt hagyni. lehet, hogy ők addigra lenyugodtak, de mi meg ponthogy felcsesztük az agyunkat, és elég rossz lezárása volt ez nekünk. az afterpartyra is csak azért mentem el, mert nem akartam ilyen szar ideg- és lélekállapotban egyedül lenni egész éjszaka. mondjuk megérte elmenni, igaz, össze-vissza mászkáltunk a városban, de B. barátnőjénél aludtam, és megismerkedtem egy elég jófej testvérpárral, meg egy török sráccal. majd két pohár bor után kicsit többet beszéltem nekik magánéleti dolgokról. olyan dolgokról, amikről érdekes módon lányokkal még nem is beszéltem, és a fiúk közül is csak egyetlen pesti drágaságommal. aki hiányzik. és szar, hogy nem ottjárok egyetemre, ahol ő.

a gimnázium utolsó éveiben azzal nyugtattam magam, hogy jó, most nem vagyok aktív része az életének, de majd leszek. majd jön az egyetem, és akkor szinte minden nap láthatom majd. és a sors közbeszólt. az irónia az, hogy az ő messzesége az egyetlen dolog, ami miatt nem vagyok 100% boldog az egyetemen.

enyhén más (de kezdek átmenni hisztis tyúkba), de tegnap este volt egy érdekes beszélgetésünk, miután már az alkohol felszívódott annyira a fiúkból, hogy a szexen kívül más is az eszükbe jusson. Sz. megkért, hogy mondjam el, ki vagyok. és ezen kicsit összevesztünk. én nem hiszem, hogy ezt meg lehetne fogalmazni. egy embert nem lehet öt-tíz mondatra leegyszerűsíteni. és aki azt mondta, hogy ő xy, és szeretne lassanként családot alapítani, megvenni a saját házát, nem hiszem, hogy elmondta, ki ő. Sz. pedig azt gondolta, igen. mellesleg az, hogy én nem tudom megfogalmazni az ő módszerével, ki vagyok, nem azt jelenti, hogy nem tudom. az, hogy jelenleg nincsenek hosszútávú céljaim az egyetem elégzésén kívül, nem azt jelenti, h én nem tudom, ki vagyok. bekerültem egy helyre, amit imádok, de nem erre számítottam. nem ismerem a távlatokat teljesen, nem ismerem azt, hogy a reményeimnek milyen realitása van. (bár azt hiszem, azt ittmaradok kutatni nem éppen egy esélyes dolog, de még így vakon nem akarom feladni. ja, először be kéne jutni MA-ra? meg elvégezni a BA-t? hopszi.) szóval kicsit elbeszélgettünk mindenféléről.

ja, és a Jate költözik.

jajj, a tegnap milyen drága volt. voltam drámaórán, ahol én voltam az egyetlen nem angolszakos (mily meglepő), de a sok szép - szám szerint 7 db - Erasmusos még nem érkezett meg. aztán hazacammogtam. B. meglepő módon már megint nem aludt otthon, a többiek meg mentek volna picsa-partira (mozaikszó, lehet találgatni), de E. elvesztett a szemüvegéből egy csavart, A. meg nem mászkál a sötétben egyedül a belvárosban. persze később A. rájött, hogy nincs meg a diákja, és azóta is masszívan pánikol. huh, az enyém még meg se jött. yaaay. aztán lehúzott tévézni.

mi meg szépen bondoltunk az éjszaka E-vel. először is, kiderült, hogy van ő is legalább akkora kocka, mint én, és nézte a Doctor Who-t, bár szinkronosan. dehát az is valami. úgyhogy este leültünk Dead Like Me-t nézni, és tetszett neki. persze ezelőtt tízkor jól bekávéztunk, ami mindkettőnket felpörget, szóval a kolilépcsőn ülve énekeltük a Grease zenéjét, ami valamelyik folyosóvégi szobából jött. 

és reggel látom a mailt, hogy tegnap fél nyolckor volt FH-s megbeszélés volt. tök jó, én egy órával később kaptam meg az értesítést. gondolom, minden normális melót elkapkodtak előlem. lehet, h már nincs is semmi... *szip-szip* pedig az a nyolcszáz spórolás jóljött volna.

tegnap megvolt az első buszajtó, ami éppen becsukódott előttem. yaay. ma reggel meg az első elalvás. és az első busz. ami után futottam. ezen kívül az etr-t is imádom, mert potyára bementem diákért. és még mindig nem tudok beiratkozni a könyvtárba.

B. épp azon veszekszik telefonon a barátjával (igen, így éjfélkor), hogy Pest miért nem jó hely. úgy irigylem R-t, hogy náluk a szobában fél tízkor már lehet aludni. itt esélytelen. jó, tizenegy előtt én se tudnék.

ma volt először SZAR órám. de tényleg. arra nem akarok bejárni. szerzek egy jegyzetet, azt szevasz. voltunk L-el cukrászdában, ettem Zsiráf-szeletet. nem, nem magas. hanem narancssárga-barna, ergó narancsos-csokis. meg szembejött az exe is... hátőő, nem kommentálnám a nőt. iwiw helpet azért hívtam, mert utólag szólt, h ő volt. az biztos, hogy nem fotogén. meg voltunk meetingen is. de arról majd később, ha valaki nem szenved itt látványosan a mellettem lévő ágyon.

holnap már tényleg főzök.

épp meózzuk a webkamerát. ergó egy szobán belül folytatunk videóbeszélgetést. tudom. értelmes. de vicces, mert csúszik a hang. de mi ilyen értelmesek vagyunk.

és most megyek tanulni. először az egyetem alatt.

ez az egész blog úgy indult meg, hogy B. egyik pasidolgán masszív röhögőgörcsöt kaptunk. de durván. hihetetlen, hogy ezek mit le nem tudnak vágni a barátjával. akinél egyébként kaphatna milliószor jobbat és kevésbé mániákusat. de ez nem a mi dolgunk.

szóval itt a mi csodás kollégiumi és egyetemi életéből szemezett gyöngyöket olvashatjátok majd.

a mai ügy: utáljuk a srácot. de tényleg. főleg A. és ő alszik B. mellett, egymás mellett vannak az éjjeliszekrényeik. erre B. kirakta a srác képét az asztalra. na, A. arcára egyetlen kifejezés illett: priceless. és ha azt hittük volna, ezt überelni lehetetlen, elővett egy hajtincset. namost, A-ról tudni kell, hogy elve allergiás mindenféle hajtömegre. szóval ebből olyan tömeges röhögés lett, hogy csak na. persze B. nem értette, min nevetünk, de E. arcáról is pontosan ugyanazt olvashattam le, mint A-éról. 

 sürgősen meg kell szabadítanunk ettől a sráctól. de legalább a legjobb barátnői is egyetértenek velünk.